Hogy miért?
Az utazások alatt szeretek elvegyülni a tömegben, vagy egy kellemes kávézóból kifelé bámészkodni…
Nézni az embereket, hogy azok éppen ott, ahol vagyok, vagyunk, hogyan élik mindennapjaikat.
Minden utazás alatt újabb és újabb gondolatok, ötletek érik az embert. Kicsit kiszakad a „jelenből” és valahogy szabadjára meri engedni a képzeletét.
Van, hogy megvalósítjuk ezeket az álmokat és van, hogy elfelejtődnek. Vagy egyszerűen, csak félretesszük azzal a címszóval: „nem, most nem érek rá foglalkozni vele, talán majd máskor”. Aztán eljön egy nap, amikor valahogy egyszer csak megvalósítjuk az álmainkat.
De hogy hogyan, és miért ez lett az első mesém?
Az akkor még csak 2 éves kislányom inspirált.
Sajnos születésétől fogva retteg, ha orvoshoz kell mennünk. Ez sarkalt engem arra, hogy segítsek neki oly módon, ami nagyobb hatással lesz rá, mint az egyszerű szavak: „Nem bánt a doktor néni!” , vagy: „Nézd milyen kedves, ha ügyes leszel, kapsz matricát!” Persze matricát kapott, de végig sírta a vizsgálatot.
És mivel a kislányom imádja a Télapót, így 2018 novemberében írtam neki egy történetet melyben a Télapó nagyon bátran viselkedik a doktor bácsinál.
Olyannyira hatásosra sikerült, hogy ez időben történő megfázásakor a doktor nénijénél sokkal bátrabban viselkedett és végre először, hagyta magát megvizsgálni. Borzasztóan boldog voltam!
Aztán jött az, hogy nem volt hajlandó bevenni a kanalas orvosságot. Próbáltam mindenbe belecsempészni, persze rögtön észrevette, hiszen a teának megváltozott az íze és hát valljuk be, nem kedvezően…
Szóval ismét elővettem a mesémet és színesítettem rajta. A Télapó is bátran beveszi az orvosságot, sőt, még a gyógyteát is hősiesen megissza!
És láss csodát! Másnap reggel bevette a gyógyszert gond nélkül és kérte a teát hozzá.
Hatalmas sikernek éltem meg és bevallom, irtó büszke voltam magamra ☺
Ezt nyilván azok a szülők, vagy nagyszülők érzik át, akik hasonlóan nehéz helyzetben vannak, voltak, amikor a kisgyermekükkel, vagy épp az unokájukkal orvosi vizsgálatra kényszerültek.
